A Traversée magyar teljesítői

Chamonix és Briançon között 203 kilométert tettek meg futva, kocogva és gyalogolva, összesen 13000 szinttel

Mint már egyéb sajtóorgánumok is hírül adták, három magyar srác, Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergő és Zenyik Robi triója elsőként teljesítette szintidőn belül a nyílt Traversée kihívását. Chamonix és Briançon között 203 kilométert tettek meg futva, kocogva és gyalogolva, összesen 13000 szinttel, nem mintha a lefelék pihentetőek lettek volna. Kíváncsiak voltunk, belülről milyen lehetett ez az egyedi verseny önmagukkal és az idővel. Az interjú nagy részében Oli válaszol, de a végére be tudott kapcsolódni Gergő is. Oli fáradtnak tűnt, így in medias res kérdéssel nyitottunk.

Mozgásvilág: Van bevált rehab erre? Hogy érzed magad, nagyon leharcolva?
L.O.: Ultratraileket már elég régóta futunk így hárman.
- De ilyet még nem futottatok.
- Így van. Azt tudtuk, hogy egy 10-20 órás verseny után mit kíván a szervezet, de ez elég egyéni. Nekem általában kell egy hét, mielőtt újra jól kezd esni a futás. Most ez hosszabb volt. Begyűjtöttem egy gyulladást, az egyik lábfejemnél levő ín be van dagadva. Az is érdekes, hogy én eddig nem éreztem a térdeimet a versenyek utáni napokban, itt most ez is volt. Az ízületeket is éreztem egy picit. Ami nagyon furcsa, hogy fejben mennyire elfáradsz. A célba érkezés utáni napon nem emlékeztem, hogy hova raktam el dolgokat. Leraktam valahova, és nem tudtam, hol van. Aztán utána napokig, nappal le kellett egy-két órára feküdnöm, mert éreztem, hogy teljesen kész vagyok, ami nálam nem megszokott, nem szoktam napközben aludni. De ez mind az alváshiány miatt van.

Tovább a Mozgásvilág teljes interjújához



fb share