Elhunyt Németh Angéla

A magyar sport, az atléták nagy családja megrendülten értesült a szomorú hírről. Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok, sokszoros válogatott és csúcstartó, a magyar gerelyhajítás kiemelkedő alakja.

Ránkyné Németh Angéla két olimpián indult, 1968-ban Mexikóvárosban 60,36 méteres dobásával a gerelyhajítás aranyérmét vehette át. Az 1969-es Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre, ő szerezte a magyar női atlétika második Európa-bajnoki címét. Két év múlva negyedik helyen végzett a kontinens bajnokságon.

A mindig szerény, a sportágát, a sportot alázattal és nagy szeretettel művelő világklasszis versenyző háromszor állhatott fel a bajnoki dobogó legfelső fokára, négyszer javította meg a magyar csúcsot. Legjobb eredménye 60,58 méter volt. Atléta pályafutása mellett - amely során a Bp. Vörös Meteor, TFSE, BEAC versenyzője volt - tagja volt az ifjúsági kosárlabda válogatottnak is.

1968-ban a Testnevelési Főiskolán tanári oklevelet szerzett, visszavonulása után az Eötvös Loránd Tudományegyetem, majd az Állatorvostudományi Egyetem testnevelőtanára volt, 1990-től az intézmény testnevelési tanszékét vezette. A kiemelkedő eredményességű atlétanő magas szintű sportpályafutásáért 1968-ban az Év sportolónője; 1968-ban és 1969-ben az Év atlétája és 2012-ben Budapest díszpolgára elismerésben részesült.

Forrás: MASZ



fb share