Köszönjük, hogy idén is velünk malackodtatok!

Sár, víz, homok, füst, szögesdrót, álcaháló, dombok, 1370 fülig sáros, de boldog ember... Akár ezzel a néhány szóval összefoglalhatnánk a Brutálfutás 3.0 eseményünket, de ennél azért többet érdemel.

Az időjárás idén ugyan nem volt annyira segítségünkre, mint tavaly, de így is sikerült egy mindent kielégítő malackodásra előkészítenünk a nyáregyházi motocrosspályát erre a júniusi szombatra. Ahol kellett ástunk, locsoltunk, építettünk, elzártunk, kibontottunk, mindezt csak azért, hogy az 1370 fős, rekordlétszámú mezőny valóban élete leghosszabb 7 kilométerét teljesíthesse.

Reggel 9-től délután 4-ig óránként 200 merész kismalac állt mezítláb a motocrosspálya rajtrácsán, hogy a rajtjelre felkapja a cipőjét és nekiiramodjon a kihívásnak. Az ugratók körül kialakított első kör csak a bemelegítés volt, itt még inkább a futásé volt a főszerep, de a kb. 1100 méteres bemelegítés után a "22-es csapdájánál" - minden akadály egy ráillő film címét viselte - a résztvevők belecsaptak a lecsóba, rákanyarodtak az ugratókkal tarkított pályára, ahol a "természetes" akadályok mellett többek között vizesárok, álcaháló, szögesdrót, mocsár, szalmabála-hegy, füst várta őket. Ezután mintegy pihenésképp következett egy erdei kiruccanás, itt csak néhány huncutságot kellett túlélni ahhoz, hogy egy újabb "brutálkör" következhessen a pályán.

A leggyorsabbaknak kevesebb mint 30 percre volt szükségük a táv teljesítéséhez, a nagy többség 40-45 percet is a sárban töltött. Célba érkezés után mindenkit egy különleges befutóéremmel és az elfogyasztott kalóriák pótlására összeállított befutócsomaggal vártunk. Az utolsó brutális akadály a hideg vizes zuhany volt, ami még jól is esett a délutánra közel 28 fokra melegedő időben.

Az esemény lényege ugyan nem a verseny volt, de megadtuk a lehetőséget a gyorslábúaknak is, hogy összemérhessék az erejüket. Az előfutamok leggyorsabb teljesítői 17:30-kor együtt vágtak neki egy rövidített körnek, a legjobbakat korosztályonként értékeltük. A teljes eredménylista megtekinthető >>> itt.

A nap folyamán készült fotóinkat >>> itt tudod megnézni.

Aki nem vált meg a helyszínen az összesározott felszerelésétől, tisztítsa ki és készüljön a következő hasonló eseményünkre, várunk mindenkit szeretettel augusztus 30-án, a BURGER KING Ÿ Brutálfutás Budapest 1.0-n!

A döntő futam dobogósainak eredményei kategóriánként:

Férfiak (18 éves korig):
1.: Berekméri Levente (Kaposvár - 20:21)
2.: Holló-Szabó Martin (Jogging Plus - 21:19)
3.: Kiss Ádán (FTC - 21:48)

Férfiak (18-35 évesek):
1.: Szabó Sándor (Gyulai AC - 18:14)
2.: Thuróczy Bertalan (Rákóczifalva - 20:39)
3.: Szabó József (Tiszajenő - 20:40)

Férfiak (35-50 évesek):
1.: Somogyi Károly János (BKV Előre SC - 20:20)
2.: Molnár Mihály (Hírös Futó Kklub - 20:33)
3.: Pintér SÁndor (Pénzügyőr SE - 20:51)

Férfiak (50 év felett):
1.: Kékesi Mihály (Honvéd Szondi SE - 22:54)
2.: Lohn Miklós (Futapest - 24:03)
3.: Beke Béla (Kecskemét - 24:13)

Nők (18 éves korig):
1.: Szentpéteri Bianka (Püspökladány - 25:26)
2.: Hallgat Fanni (BKV Előre SC - 25:44)
3.: Kiss Anett (OSC - 26:29)

Nők (18-35 évesek):
1.: Kodzsagogov Zsaklin (UTE - 23:01)
2.: Szentpéteri Diána (HRSE - 23:24)
3.: Boros Nikolett (Dragon Aqua SE - 24:21)

Nők (35-50 évesek):
1.: Veres Csilla (Pénzügyőr SE - 24:36)
2.: Kempelen Zita (Budapest - 25:14)
3.: Sebestyén Tiímea (Budapest - 26:09)

Nők (50 év felett):
1.: Reinman Katalin (Budapest - 28:43)
2.: Hegyiné Tóth Noémi (Rácalmás - 30:13)
3.: Kovács Lászlóné (Honvéd Szondi SE - 30:42)



fb share