SHERPÁK OSTROMOLTÁK BUDAPEST LEGMAGASABB HEGYÉT

Bajtársiasság és önmagunk legyőzése. Így foglalható tömören össze a sherpa versenyek lényege. Itt nem számít, hanyadikként érsz át a célvonalon. Viszont amikor végre leveszik a hátadról a terhet, minden résztvevő gratulál neked, mint a régmúltban a győzelmek után egyik bajtárs a másiknak.

Budapesten először rendezték meg a NORMAFA SHERPA SPRINT elnevezésű megmérettetést, amelyen 4 kategóriában estek a libegő alatti ösvénynek - és egyben a hegynek - a vállalkozókedvű jelentkezők. Az Erzsébet-kilátónál felállított célig - az 1600 méter hosszú, nagyon nehéz útvonalon - először a gyerekek, vagyis a sherpa manók indultak el. Ők teher nélkül küzdöttek a kaptatón, náluk a lényeg csupán a mozgás volt. Ezt követően a hölgyek startoltak el, hátukon 20 kilogrammos teherrel, majd azok a férfiak, akik szintén hasonló súllyal kóstolgatták a 300 méteres szintkülönbség legyőzését. Legvégül az igazi kihívást jelentő „királykategória” következett, amelyben a férfiaknak 60 kilogrammnyi blokktéglával megpakolt hordkeretet kellett felcipelniük a hegyre.

Eredmények:

Manó kategória:
1. Fegecs Gábor 30 perc
2. Ritzl Ferenc Márk 31 perc
3. Telek Ágoston 31 perc 45 mp

Női 20 kg-os kategória:
1. Czibók Ágnes 23 perc
2. Nagy Borbála 28 perc
3. Nagy Zoltánné 30 perc

Férfi 20 kg-os kategória:
1. Sándy Csaba 25 perc
2. Molnár József 26 perc
3. Csatári Norbert 28 perc

Férfi 60 kg-os kategória:
1. Dániel Gergő 32 perc
2. Erdei Attila 36 perc
3. Eczet Gábor 42 perc

A női győztes, Czibók Ágnes már háromszor indult hasonló versenyen, és mindegyik alkalommal az első helyen végzett.

Forrás: Turista Magazin



fb share