Több mint 9200 futó a Barátság versenyén!

Vasárnap hatalmas, rekordokat döntögető részvételi számok mellett rendeztük meg - most már nem újdonságként ható helyszínen - az 56-osok terén a 21. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltót, erre a napra a futók hada tehát ismét elfoglalta a leánykori nevén Felvonulási térként ismert placcot. Csak most menetelés és felvonulás helyett a haladásnak egy másik formáját választotta a tömeg: a futást.

A futó számok előtti bemelegítésekhez a fitnesz eseményeinkről jól ismert Szalka Andi Warm Up Team (Szalka Andi, Rácz Alexandra, Bor Zsuzsanna, Monori Ilona) nyújtott segítséget a futóknak. Maga a bemelegítés számukra is olyan jól sikerült, hogy a színpadról leugorva csapatuk, a HIGHenergY végül negyedikként végzett a félmaratonváltón - éppen csak lecsúszva a dobogós helyről.

A futók jó hangulatban, maximálisan felfűtött izmokkal készültek tehát a rajthoz.

A hét eleji kibírhatatlan szaharai kánikula a hétvégére egy kissé enyhült, ráadásul nagy ritkán egy-egy felhő is úgy döntött, hogy segít a futóknak elviselni a még mindig igen kemény meleget. A 29 fokos, napsütötte téren várakozhattak tehát a rajtjukra a csapattagok. Köztük megemlítendő mindjárt az elején két igen különleges csapat, akik nagyon hamar egymásra találtak. Nevezetesen a Miss International Hungary szépségkirálynő választás döntősei, illetve az Öregifjak. Előbbiek összéletkora összesen 116 év volt, utóbbiaké 474 - és mivel az urak átlagéletkora pedig "mindössze" 79 év volt, így természetesen azonnal udvarlásba is kezdtek.

Aztán rajthoz álltak az Élménykülönítmény színeiben kitűnő underground zenekarok tagjai is, a Subscribe, a Fish! és a Blind Myself, a Leander Rising, a Magashegyi Underground és az Ivan and the Parazol. A jótékony futók célja, az volt, hogy a verseny előtti hetekben összesen 6 450 000 forint adományt gyűjtsenek össze a Bátor Tábor Alapítvány számára. A Bátor Táborban idén több mint 1000 súlyosan beteg gyerek és családtagjai számára biztosítanak sikerélményekben és megerősítésben gazdag, gyógyító kalandokat.


Külön kategóriában neveztek a céges csapatok, idén 841. A "Fut a cég" versenyen a csapattagok több mint felének az adott cég munkatársaiból kellett szerveződniük, vagyis 6 fős csapat esetén minimum 4 főnek, 3 fős csapat esetén minimum 2 főnek.

A III. Jogi Fórum Kupa védnöke dr. Polt Péter legfőbb ügyész volt. Szerepvállalása nem véletlen, hiszen 75 jogász csapat jelentkezett, a Magyar Bírói Egyesület pedig 39 csapattal képviseltette magát! Neveztek a román és a német nagykövetség munkatársai mellett a következő minisztériumok dolgozói is: Vidékfejlesztési Minisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma. A színházak közül csapatot indított a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Együttes Férfikara. Beneveztek a Grippen pilótái is. A kajak-kenu sport váltóját Foltán László olimpiai bajnok, Folláth Vivien világbajnok vitte, a cselgáncsozókét Kovács Antal olimpiai bajnok, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és Hadfi Dániel Európa-bajnok.


Különböző váltók tagjaiként megjelentek a futók között Rippel Ferenc artista, Pindroch Csaba színművész, Zacher Gábor toxikológus, Puskás Tamás színházigazgató. Az Adidas VIP váltót indított, benne Miklósa Erika operaénekesnővel, Kassai Viktor BL és olimpiai döntőt vezető játékvezetővel, Hrutka János egykori 24-szeres válogatott labdarúgóval. Az Adidas csapatot szervező Császári Attila két váltóban is futott, egyrészt a sztárok csapatában, másrészt a családi váltóban is a hat Császári egyikeként.

A minimaraton váltó első futói 9 óra 30 perckor rajtoltak, majd a 21. K&H mozdulj! maratonváltó csapatok és a K&H mozdulj! félmaraton egyéni indulók 10.30 órakor kezdték a futást. A rajtot Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója lőtte el. 12:00-kor a K&H mozdulj! félmaratonváltó csapatok, és azok az egyéni félmaratonisták léptek színre, akik félmaratonváltónak is tagjai voltak. Több mint 9200 futó nevezett idén (egy évvel korábban ez a szám 8050, 2010-ben 5500 volt!), 1720 csapat (tavaly 1570), 1932 egyéni félmaratonista (tavaly 1370) nevezett.

A hét kilométeres körön futó csapattagok először a Dózsa György úton futottak egy keveset, utána a pálya szinte végig a Városligetben kanyargott, ahol a melegben azért némi enyhülést nyújtottak a fák terebélyes árnyékukkal. Persze ennek ellenére fogyott a víz rendesen a frissítőállomásokon - hiába: június közepe már tényleg nyár a javából!

Azok a szerencsés váltótagok, vagy egyéni félmaratonisták, akik 13.30 és 14.00 között a Zichy Mihály út-Paál László út-Olof Palme sétány kereszteződésében futottak, a TAICO Hungary Japándob Egyesület rögtönzött műsorát is élvezhették. Miközben a futók a köröket rótták, az Ötvenhatosok terén is zajlott az élet, noha ott aztán árnyékot keresve sem lehetett találni. Ennek ellenére a szurkolók hihetetlen lelkesedéssel köszöntötték a futókat, a váltózónában a hangulat a tetőfokára hágott, de aki éppen nem futott és nem is szurkolt, az sem unatkozhatott. A kiállítósoron a legkülönfélébb látni- kipróbálni- vagy megkóstolnivaló várta ugyanis az érdeklődőket, illetve vásárolni is lehetett különféle sportfelszereléseket, táplálékkiegészítőket.

Jelen volt több jótékony szervezet is, köztük a Bátor Tábor Élménykülönítménye, melyhez több neves zenész is csatlakozott, sőt, nem csak, hogy futottak a csapat színeiben, de a futás után a Dürer kertben még ingyenes koncertet is adtak azoknak a futóknak, akik a rajtszámukat felmutatták. Szépen gyűltek az ajándékok a K&H Gyógyvarázs dobozaiba is, amikbe olyan megunt, de még használható gyerekkönyveket és játékokat lehetett elhelyezni, melyek ugyan otthon már nem kellenek, de az adományozó úgy gondolta, egy kisgyerek valahol nagyon örül majd neki. A K&H e gyermek-egészségügyi programja keretében kórházi gyermekosztályokat támogat a gyűjtött játékokkal és könyvekkel, ezzel is segítve a kis betegek gyógyulását.

Közben aztán lassanként megérkeztek az első befutó emberek...

A minimaraton váltót mintha csak a BEAC-nak találták volna ki, megismételték a tavalyi és a tavalyelőtti győzelmüket. Az elején pedig még nem ők álltak az élen, hanem az MTSZE, a második körtől viszont belelendült a BEAC és fél perc előnnyel zárták a verseny. A nőknél a TAC-Leány 1 csapata a férfiak versenyénél is nagyobb különbséggel szerezte meg a győzelmet, megszorítás nélkül. Előnyük 2 perc 12 mp volt.

A maratonváltó csapatai között a legjobb idővel az evopro zero emission BEAC nyerte meg a kategóriáját. Ők ezzel a Fut a cég versenyében is elsők lettek. Ugyanez volt a helyzet a félmaratoni váltók között is, ahol az X2S Metropol teamnél nem volt gyorsabb csapat és ezzel a Fut a cég verseny elsősége is az övék lett. A női félmaraton váltók között a Sashegyi Gepárdinák nem talált legyőzőre.

A Metropol Médiabajnokságban a férfiaknál ismét a Szuperinfo nyert, összesen nyolcadszorra (!) (1:22.23), akárcsak egy évvel korábban, most is a SHV-t megelőzve. A Szuperinfo-Russmedia csak elveszthette volna a mai versenyt, olyan kivételesen erős összeállításban futottak (Zabari, Steib, Honfi).

A nőknél a Metropol Premier ünnepelhette az elsőségét, ráadásul nagy fölénnyel, közel 15 perccel előzték meg a Barabás Éva vezette Fókusz váltót.

Az egyéni félmaratonon a 41 éves budapesti Makár László legyőzhetetlennek bizonyult. 4 perc 42 mp volt a különbség a javára a 31 éves ercsi Kovács Bálinttal szemben, aki fél perces előnnyel előzte meg a bronzérmest.

A férfi félmaratoni győztes, Makár László (MAC-NS):
"Korábbi években váltó csapattagként vettem részt a K&H-n, most először vágtam neki egyéniben is a távnak ezen a versenyen. Tegnap Horvátországban egy hegyi félmaratonon vettem részt, mára eredetileg egy edzés lett volna betervezve, azonban számomra nem volt kérdés, hogy a jó hangulat mellett döntök a csendes erdei futás helyett. Ráadásul a Városliget hazai pályának számít, hiszen március 30-án a veterán világbajnokságon is remek időt futottam is. A rajt a váltóknak köszönhetően kifejezetten erős volt, egy négyfős csapattal robbantam ki, az egyéni mezőny tagjait már az elején sikerült leszakítani. 3:40-es kilométereket terveztem mára, és ezt végig tudtam tartani. Nem hoztam ki magamból a maximumot, de ha valaki veszélyeztetett volna, akkor tudtam volna fokozni a tempót. Az pedig külön öröm, hogy a kedvenc távomon, ilyen remek közegben tudtam megszerezni a győzelmet. Tízes skálán a mai nap egy tízest érdemel!"

Csodaszép, könnyed futással utasította maga mögé a mezőnyt a félmaraton női győztese, Ladányi Tímes, aki a tavalyi harmadik helyét felcserélte az elsőre. A Margitszigeti AC 28 éves atlétája 7 perccel előzte meg a dunakeszi Kárász Krisztinát és további kettővel az amerikai színekben nevezett Vivien Wollitzot.

A női félmaratoni győztes Ladányi Tímea (MAC-NS):
"Edzésnek szántam a mai versenyt, egyedül az lebegett célként a szemem előtt, hogy 1:30-on belül érjek célba. Meglepetésként ért, hogy senki sem próbált rám tapadni a női mezőnyből, szinte végig fiúk között voltam, csak az első néhány száz méteren találkoztam a maratonváltó első női tagjaival. Tavaly tíz perccel rosszabb idővel értem célba, igaz akkor váltó tagjaként is neveztem, így az első kört nagyon meg kellett nyomni, kínlódás lett a vége. Ma jóval taktikusabban vágtam neki a félmaratonnak, annak pedig külön örültem, hogy kisebb körökre osztották fel a távot, mert így végig lelkes szurkolótábor kísért. Nagyon motiváló tud lenni, ha nem üres utcán, csukott ablakok között fut az ember. A lelkesítő közeg ellenére a kritikus pont a táv felénél ismét megcsapott, érdekes, hogy távtól függetlenül mindig ekkor érkezik a hullámvölgy. Ilyenkor nem szabad elgyengülni, mert az a végét jelentené a versenynek. A nyáron ezen a problémán szeretnék még dolgozni, ősszel pedig a két nagy versenyen ismét vissza szeretnék térni a Városligetbe."

Minimaraton váltó (1,5 km x 3) eredmények

Férfiak
1. BEAC 1898 (Harsányi Tamás, Danku Tamás, Hargitai Andris) 20:37
2. Pilisi Pegazusok (Csuta Albert, Simák Gergő, Gedeon Zsolt) 21:12
3. MTSZE (Hajnal Gergely, Józsa Bence, Bánffy Domokos) 22:28

Nők
1. TAC-Leány 1 (Barta Kata, Hanzlik Éva, Kakas Lili) 26:12
2. FIT MAGIC (Szanati Helga, Papp Bea, Papp Nóra) 28:24
3. Process Solutions Mini 2 (Karsai Csenge, Kállai Lilla, Schnábel Emese) 30:46

Félmaraton egyéni eredmények

Férfiak
1. Makár László (MAC-NS) 1:17:15
2. Kovács Bálint (Ercsi) 1:21:44
3. Szekeres Csaba (Budapest) 1:22:14

Nők
1. Ladányi Tímea (Margitszigeti AC) 1:27:34
2. Kárász Krisztina (Dunakeszi) 1:34:33
3. Wollitz Vivien (Coral Springs) 1:36:13

Félmaraton váltó eredmények

Férfiak
1. X1S_Metropol_Team (Andrási Ferenc, Bagyinszki Balázs, Szabó Tamás) 1:14:56
2. United Way (Deli Gergely, Beda Szabolcs, Pach Péter Pál) 1:17:59
3. OTP Bank Sprint (Morvai Dániel, Kövér Balázs, Kedves Roland) 1:21:05

Nők
1. SASHEGYI GEPÁRDINÁK (Korenovszkia Júlia, Laluska Zsuzsa Szabina, Garai Ágnes Szonja) 1:33:29
2. Hit.hu Team 1 (Schweigert Árpádné, Krisztián Annamária, Csere Sára) 1:39:27
3. DECATHLONOS DÁMÁK (Rácz Katalin, Gyurcsó Andrea, Zsupányi Adrienn) 1:40:18

Maratonváltó eredmények

Férfiak I. kategória
1. BEAC Atlétika 1898 (Miksa Kende, Ferenc Katalin, Richter Bence, Göllény Zsombor, Bálint Zoltán, Pávó János) 2:40:46
2. In Time (ifj. Tóth Tamás, Fekete Dániel, Miksa Zádor, Faiszt Balázs, Csapó Dávid, Virág Márton) 3:02:40
3. BEAC Atlétika ifjak (Végvári Ádám, Pop Leonardo, Wunderlich Ábris Devecser, Dani Péter, Donkó Dávid, Molnár Orsolya) 3:06:56

Férfiak II. kategória
1. evopro zero emission BEAC (Borsány Dániel, Gyurcsó Gergő, Farkas Dárius, Csere Gáspár, Matkó Csaba, Dani Áron) 2:21:21
2. Sashegyi Gepárdok (Beda Szabolcs, Pach Péter Pál, Deli Gergely, Komócsin Balázs, Szabó Gábor, Varga Dániel) 2:29:03
3. DOVER (Tóth Tamás, Tóth Tamás, Lindenmayer János, Nagy György, Szabó Imre, Tóth Tamás) 2:34:13
Férfiak III. kategória
1. Esztergomi Futóművek (Harsányi Tamás, Deli Gergely, Zámbó Tibor, Dunai László, Pásztor Attila, Horváth Tibor) 2:41:52
2. HIT.HU running team (Dr. Schweigert Árpád, Kófiás László, Mihály József, Üveges Péter, László Csaba, Kárász Zakariás) 2:50:32
3. Fürgelábú Surisok (Csákvári Róbert, Kindl Gábor, Séra Tamás, Kreisz Zsolt, Balogh Csaba, Juhász Péter) 2:52:50

Nők II. kategória
1. Futcalányok (Csáki Enikő, Nagy Gyöngyi, Fábri Andrea, Fekete Andrea, Korompay-Túróczi Réka, Sebők Lilla) 3:02:54
2. MACák (Fendrik Zsóka, Macher Tünde, Mészáros Ilona, Szurián Kinga, Király Amanda, Sztipanov Alexandra Tijana) 3:13:28
3. Biztos Befutók (BB) (Sós Orsolya, Vénusz Diána, Kiss Katalin, Varga Lilla Bíróné Rízmayer Anna, Vénusz Diána) 3:36:06

Nők III. kategória
1. Szenioriták (Jancskár Ildikó, Kochné Szilágyi Erika, Rábai Zsuzsanna, Schweigert Árpádné, Tomposné Hakkel Tünde) 3:15:16
2. SZELLŐ-LÁNYOK (Veres Csilla, Csabai Ágota, Czibók Ágnes, Reiman Katalin, Veres Csilla, Molnár Anna) 3:17:11
3. B.Braun 3 (Fehér Enikő, Zólyomi Kinga, Fehér Enikő, Demeter Zita, Székely Bernadett, Demeter Zita) 3:32:40

Maratonváltó Fut a cég eredmények

Férfiak

1. DOVER - Dover Nyelvi Centrum (Tóth Tamás, Tóth Tamás, Lindenmayer János, Nagy György, Szabó Imre, Tóth Tamás) 2:34:13
2. Honvéd Sas-hegy - MH (Juhász Tamás, Erdei Attila, Musszer Roland, Kenyó Ferenc, Nagy Attila, Bartha József) 2:45:12
3. Nemzetgazdasági Minisztérium I. - NGM (Adorján Richárd Dr., Banai Péter Benő, Mejia Mollinedo Zoltán, Rezessy Gergely, Szili Márton, Veress Gábor) 2:50:20

Nők
1. B.Braun 3 - B.Braun (Fehér Enikő, Zólyomi Kinga, Fehér Enikő, Demeter Zita, Székely Bernadett, Demeter Zita) 3:32:40
2. Biztos Befutók (BB) - Budapest Bank (Sós Orsolya, Vénusz Diána, Kiss Katalin, Varga Lilla, Bíróné Rízmayer Anna, Vénusz Diána) 3:36:06
3. HP Ösztrogén - HP (Orbán Krisztina, Paszternák Judit, Peidl Viktória, Orosz Anita, Gerstner Ágnes, Orosz Anita) 3:36:46

Félmaratonváltó Fut a cég eredmények

Férfiak
1. OTP Bank Sprint - OTP (Morvai Dániel, Kövér Balázs, Kedves Roland) 1:21:05
2. PWC: Tri-athletes - PWC (Halmosi Gábor, Csatlós Máté, Bogdány Kenéz) 1:21:16
3. Aranyos Ászok - NAV (Zsilinszki Péter József, Kovács Sándor, Pintér Sándor) 1:21:48

Nők
1. METROPOL PREMIER - Metropol (Grim Jolán, Máté Szilvia, Gedeon Éva) 1:44:52
2. MARKET ÉPÍTENI SZERETÜNK 2 - Market Zrt. (Friedl Eszter, Sisak Daniella, Szabó Krisztina) 1:47:47
3. DrOlasz - Dr. Olasz Balázs Ügyvédi Iroda (dr. Semsei Ágnes, dr. Horváth Edit, dr. Andriska Zsófia) 1:48:57

Metropol Médiaváltó eredmények
Férfiak
1. SZUPERINFO-RUSSMEDIA (Zabari János, Steib Péter, Honfi Gábor) 1:22:23
2. SHV Férfi II. (Berényi Zoltán, ifj. Páll István, Bodor Mihály) 1:27:14
3. Észak-Magyarország-1 (Szaniszló Bálint, Szaniszló Máté, Vaszily Dávid) 1:32:21

Nők
1. METROPOL PREMIER (Grim Jolán, Máté Szilvia, Gedeon Éva) 1:44:52
2. Fókusz SOS Gyermekfalvak (Barabás Éva, Ásványi Eszter, Garai Valéria) 1:59:28
3. SHV Női (Dr. Fónagy Eszter, dr. Taar Ilona, Migléczné Taar Éva) 2:02:29



fb share