Létezik hatékony 10 perces edzés?

Sokszor előfordul, hogy bal lábbal kelünk fel, és nemhogy edzeni nincs kedvünk, de még az ágyból kikelni se. Persze, fel kell kelni, ott a gyerek és/vagy a munka, a napi teendők, amiket kötelező elvégezni, akár van hozzá kedv, akár nincs. Ilyenkor aztán az edzés az, amit jólesően el lehet hanyagolni, azzal a mentséggel, hogy "majd holnap többet futok/kondizom" vagy "ma nem eszem semmilyen édességet". Igen, nehéz beszorítani azt a napi legalább egy órát - valószínűleg emiatt is születtek meg a minimális edzéstervek, az "épphogy csak kezdi a szervezet felvenni a ritmust és máris vége az egésznek"-típusú gyakorlatsorok.

Ezeknek az a lényegük, hogy nem egyben kell lenyomni az edzést, hanem szakaszokra bontva, legalább 4 × 10 percet naponta. Bár a közelmúltig mindenhol azt sulykolták, hogy egy edzés minimum 45 perc (az edzéselmélet szerint 30 perc edzés után indul be a zsírégetés), most mindenhol azt olvashatjuk, hogy az ilyen miniedzések azért hatásosak, mert az edzések alatt az anyagcsere felpörög, több zsírt és kalóriát éget, mivel megnő a pulzusszám és az izmai dolgoznak. Ráadásul az anyagcsere még órákkal az edzés után is intenzívebb, ez az utóégetés. De tényleg működhet ez?

Tanulmányok szerint az időhiány a legfőbb oka annak, hogy az emberek nem sportolnak. Ezzel szemben az ilyen 10 perces blokkok kényelmesen és könnyen beilleszthetőek a napirendbe, így minden nehézség nélkül teljesíthetők.

Így érvelnek mellette

Négyszer tíz perc edzés alatt éppen annyi kalóriát éget el a szervezet, mint egy negyven perces edzés alatt, azonban ha külön-külön 10 perces edzésblokkokban teszi ezt, akkor a köztes időben is megtarthatja (tehát a hagyományos edzésekkel szemben többszörösére nyújthatja) a felpörgetett anyagcserét az utóégetéssel. A 10 perces edzésekkel jobban tud koncentrálni és a stressz-szint is csökkenhet. Az sem utolsó szempont, hogy ezekkel a 10 perces edzésekkel tényleg meg lehet valamennyire törni egy munkanap egyhangúságát, szóval ha például egy fontos eldöntendő kérdésre kell választ adnia, egy 10 perces edzés után már tiszta fejjel, új nézőpontból értelmezi újra a dolgokat. Ja, és a feszültséget is jó többször levezetni - egy átlagos munkanap erre úgyis megannyi ragyogó lehetőséget biztosít!

És mit mond erről a szakértő?

"Az edzéselmélet jelenlegi állása szerint a tanulmány és az edzésterv megállja a helyét abban a tekintetben, hogy a kardio/edzés munkák összeadódnak, így a 4x10 perc valóban megfelel 40 perc edzésnek. Csakhogy a darabolt edzésnek a következő hátrányai vannak/lehetnek: 10 perc áll rendelkezésünkre, hogy felturbózzuk annyira magunkat, hogy utána órákig pörögjön az anyagcserénk. Ezt mondjuk egy túlsúlyos vagy kis edzettségű ember nem tudja megvalósítani, mivel nekik ennél hosszabb idő kell hozzá. A többszöri edzés mellé egy nagyon szigorú étrend is dukál, csak így tartható meg a kívánt cél elérése. Amint felborul az étrend betartása, előfordulhat, hogy fogyunk, de nem zsírból hanem izomból. Nagyon sok fogyókúra itt rontja el, én például ezért nem is ajánlom a mindennapos fehérje nélküli diétákat. Ilyenkor ugyanis a szervezetünk az edzés után megnövekedett fehérjeigényt a saját készletéből oldja meg, ami nem más, mint az izomzat. Ráadásul ha nap közben több edzés van, akkor erre is minden alkalommal fokozottan ügyelnünk kell. A kényelmi szempontokat nézve nehezen kivitelezhetőnek tartom, hogy egy dolgozó ember minden edzését meg tudja tartani és mindig le tudjon fürdeni. Véleményem szerint egy kísérletet megér az edzésmódszer kipróbálása, de ahogy sok újítás, így ez is a süllyesztőben fogja végezni" - vélekedik Serák Csaba, a Gymcity személyi edzője.

Forrás: Dívány



fb share