OROSZI ZSUZSANNA AZ ÉV NŐI VEZETŐJE ATLÉTIKÁBAN

Ritka megtiszteltetés érte Oroszi Zsuzsanna személyén keresztül a magyar atléta társadalmat: a verőcei illetőségű szakember ugyanis megkapta az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) az "Év Női Vezetője" díját.

Jocha Károly interjúja:
"Tallinban adták át Európa legjobb atlétáinak a kitüntetéseket és ott értesültem a megtisztelő elismerés odaítéléséről, amelyet majd alkalmas időben, hazai pályán fognak nekem átadni" – tájékoztatott a gyermekkorától az atlétika vonzásában élő, három gyermekes családanya.

- Milyen előéletre volt szükség ahhoz, hogy a hazai szövetség (MASZ) fölterjessze erre a díjra?

"Súlylökőként ifjúsági válogatottságig vittem, 14 és fél méter körül tudtam, ami akkoriban egész jó eredménynek számított. A Nyíregyházi Tanárképzőn elkezdett biológia-testnevelés szakos tanulmányaim kezdetével egyidejűleg az érdemi versenyzést feladtam. A diploma mellé atléta edzői végzettséget is szereztem. Fiamból, Magyari Zoltánból én neveltem magyar bajnok gerelyhajítót. Sok éve versenybíróként is közreműködök, hazai és külföldi viadalokon egyaránt kapok feladatokat. Ez év elején pedig beválasztottak a MASZ elnökségi tagjai sorába."

- Hogyan lett a Pest Megyei Önkormányzat sportfelügyelője?

"Férjemmel, Magyari Józseffel éveken keresztül egy iskolában tanítottunk, miközben engem folyamatosan zavart és a kollégiális kapcsolataimnak sem tett jót, hogy ő volt az igazgató. 2003-ban sikerült eljönnöm Vácról és a Pest Megyei Sporthivatalba kerültem. Ennek 2008-ban volt megszűnését követően lettem az Önkormányzat sportreferense. Hozzám tartozik a diáksport események szervezése, az együttműködés a Magyar Diáksport Szövetséggel, mely szervezet atlétikai bizottságának vezetője is vagyok egy személyben. Ezek mellett legalább húsz sportág megyei szövetségeit is össze kell fognom."

- Miként tudja ellátni szerteágazó tennivalóit?

"Szerencsés alkat is vagyok, de teszek is érte: rendszeresen úszom és kondicionáló tornákon veszek részt. Az edzősködést sem akarom abbahagyni, így bizony eléggé be kell osztani az időmet."

- Dobóatlétaként versenyzett és edzőként is csak ezzel a szakággal foglalkozik. Hogyan látja például saját fiának versenyszáma, a gerelyhajítás perspektíváit?

"Ígéretes tehetségeink vannak férfi vonalon. Török Krisztián, a fiam, Hernádi Gábor és az ifi Eb-n második, rendkívül ügyes R. Tóth Norbert egyaránt túljuthat a nyolcvan méteres határon. A legfőbb gondot az jelenti, amikor valaki a felnőtt korba lép, onnan kezdve csak egész napos munka mellett tud edzeni. Márpedig így sokkal nehezebb előbbre lépni, mintha valaki elsődlegesen a sportra tud koncentrálni."

Forrás: MOB



fb share